2013. február 19., kedd

Hagymás-tejszínes rakottburgonya


Azt hiszem, mindent elárul rólam, hogy az első 3 bejegyzés édesség volt :) Nem tagadom, ha tehetném, inkább süteményeken élnék, vagy legalább állandóan azt készítenék.
Na jó, azért rendes ételek is készülnek a konyhában :)

Múlt hétvégénk nagyon sűrű volt, alig voltunk otthon, így a hűtő is rendesen kiürült. Gyorsan össze akartam dobni valamit és egy fél zacskó krumpli lett a megmentőnk.
A decemberi GoodFood-ból inspirálódtam, bár ő köretnek javasolta, egy kis felturbózással főétel lett belőle. De még milyen! :)


Hozzávalók:

  • 500 g burgonya
  • 2-3 közepes vöröshagyma (igazából bármilyen hagyma jó)
  • 25 g vaj
  • 500 ml tejszín
  • kolbász ízlés szerint
  • 100-150 g sajt
  • 1-2 babérlevél
  • kis csokor friss kakukkfű
  • szerecsendió
  • bors

Elkészítés:
  • A sütőt 200 fokra (légkeveréssel) előmelegítem. Egy hőálló tálat kivajazok, félreteszem.
  • A burgonyát meghámozom, vékony karikákra vágom. Hideg, sós vízben közepes lángon felforralom.
  • A vajat kis lábosban felolvasztom, majd megpárolom rajta a durvára vágott hagymát. Amikor kicsit összeesett, hozzáadom a babérleveleket és a kakukkfüvet, végül felöntöm a tejszínnel és összeforralom. Amikor kész, friss szerecsendiót és borsot őrlök bele.
  • A krumplit csak éppen felforrni hagyom a vízben, nem baj ha nem lesz teljesen puha, majd a sütőben a tejszínes hagyma befejezi a puhítást :)
  • A kivajazott tálba lefektetek egy réteg krumplit, majd jönnnek rá a kolbász karikák, végül a hagymás-tejszínes szósz. A rétegezést addig folytatom, míg az összes hozzávaló el nem fogy.
  • Az utolsó réteg krumpli legyen, erre jön jó vastagon a sajt réteg.
  • Az előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranybarnára sül.

Ha nem akarjuk azonnal sütni, 1 napig, letakarva a hűtőben is eláll.


Nincsenek megjegyzések: